Mókusok lehetnek a középkori lepra forrásai

Meglepő eredményre jutottak a régészek, amikor a dél-angliai Winchesterben talált emberi és mókuscsontokat vizsgálva egymáshoz közel álló lepratörzseket fedeztek fel.

A Winchesterben talált emberi és mókuscsontok vizsgálata során a kutatók egymáshoz közel álló lepratörzseket azonosítottak, ami arra utalhat, hogy a középkorban az emberek a mókusoktól kaphatták el a betegséget. A lepra egy krónikus fertőző betegség, amely emberről emberre terjed, és a bőrt, az idegeket, valamint a nyálkahártyákat támadja meg.

Az Egyesült Királyságban korábban is találtak leprás mókusokat, de eddig nem volt példa arra, hogy az állatról emberre is átterjedt volna a betegség, és a szakértők szerint a fertőzés kockázata rendkívül alacsony. Ez az első eset, hogy egy középkori állatot a betegség gazdájaként azonosítottak, ami ellentmond annak a korábbi feltételezésnek, hogy a lepra kizárólag emberi betegség.

A középkorban a mókusok bundáját különböző célokra használták fel, és gyakran tartották őket háziállatként is, ami magyarázhatja a közeli kapcsolatot az emberek és a mókusok között. A kutatás során vizsgált emberi maradványok egy winchesteri leprakórházból származnak, míg a mókusmaradványok egy szőrmekereskedők által használt közeli gödörből kerültek elő.

A lepra a történelem során egyik legrégebben ismert betegsége, és napjainkban is előfordul Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában, évente több mint 200 ezer új esettel. A betegség terjedési mechanizmusa nem teljesen tisztázott, de úgy vélik, hogy a fertőzéshez hosszú hónapokon át tartó szoros kapcsolat szükséges egy kezeletlen beteggel.